A zöngésségi hasonulás lényege:
- ha zöngétlen mássalhangzó zöngés mássalhangzó előtt áll, a zöngétlen mássalhangzó zöngésedik,
- s fordítva: ha zöngés mássalhangzó zöngétlen mássalhangzó előtt áll, a zöngés mássalhangzó zöngétlenedik.
Az obsztruens hangok alapesetben zöngétlenek, viszont itt gyakoriak a zöngések is, sőt a legtöbb obsztruens mássalhangzó zöngésségi párt alkot. A magyarban a zöngés fonéma párok a következőek (zöngétlen–zöngés): c/dz, cs/dzs, f/v, k/g, p/b, sz/z, t/d, ty/gy, s/zs.
A m, n, ny hang nem obsztruens (hanem szonoráns) és mindig zöngés. Az h, j, l, r szintén szonoráns, közülük az l és az r mindig zöngés, míg a h és a j lehet zöngés és zöngétlen is (erről később még lesz szó).
Az obsztruens hangok esetében szinte minden esetben működik a zöngésségi hasonulás, azaz pl. a köztársaság szó ejtése kösztársaság, mivel a zöngés z-ből zöngétlen sz lesz a zöngétlen t hatására. Ugyanez fordítva: a képzel szó ejtése kébzel, mivel a zöngétlen p-ből zöngés b lesz a zöngés z hatására.
Egyetlen kivétel ez alól a v hang, mely csak zöngétlenedik, de nem zöngésít. Azaz pl. a hétvége szó kiejtése nem lesz *hédvége, mivel a zöngétlen t-ből nem lesz zöngés d a zöngés v hatására. Viszont maga a v zöngétlenedik az őt követő zöngétlen osztruens hatására: pl. a nyelvköny szó ejtése nyelfköny, mivel a zöngés v-ből zöngétlen f lesz a zöngétlen k hatására.
A pontosság kedvéért: a v-nek a magyarban van egy szonoráns ejtése is, azaz az alapból osztruens v [v] lehet szonoráns is [ʋ], ez a magyarban természetesen nem önálló fonéma. Ez a szonoráns és zöngés v azonban kizárólag magánhangzó előtt fordul elő, így természetesen nem vehet részt a zöngésségi hasonulásban.
Valószínű, hogy a v furcsa viselkedése mögött az áll, hogy az ómagyar nyelvben kizárólag szonoráns v hang [ʋ] létezett, az obsztruens v [v] későbbi nyelvfejlődés eredménye. Ennek nyoma megtalálható olyan román szavakban, melyeket a román nyelv a magyarból vett át, azonban még abban a korban, amikor a magyar v csak szonoráns volt, példa erre a román oraș szó, mely a magyar város szó átvitele: látható a románok a szót nem v-vel vették át, hanem o-val, mivel a szonoráns v úgy hallatszik, mintha egy normál (obsztruens) v és egy o között állna.
A szonoráns mássalhangzók közül a l, m, n, ny és r nem vesz részt egyáltalán a zöngésségi hasonulásban. Ezek a hangok zöngések, de nem zöngésítik az előttük álló zöngétlen hangot, azaz pl. az akna szó kiejtése nem lesz *agna, mivel a zöngétlen k-ból nem lesz zöngés g a zöngés n hatására.Ugyanígy az l, m, n, ny és r marad zöngés minden esetben, az őt követő zöngétlen hang nem hat ki rájuk.
Amit a h-t és a j-t illeti, a helyzet már más.
A magyarban a h lehet zöngés és zöngétlen is, ez két különböző hang, de a magyarban ezek egyetlen fonémát alkotnak. Az alapalak a zöngétlen [h], magánhangzók között azonban a magyar h zöngésedik, ejtése [ɦ]. Mivel ez azonban ez utóbbi csak magánhangzók között fordulhat elő, így természetesen nem vehet részt a zöngésségi hasonulásban. A zöngétlen h viszont részt vesz a zöngésségi hasonulásban: zöngétlenít, pl. a százhúsz szó ejtése szászhúsz, mivel a zöngés z-ből zöngétlen sz lesz a zöngétlen h hatására.
A pontosság kedvéért: a szonoráns h a magyarban szótag végén obsztruenssé válik, ennek két alakja is van: a mély magánhnagzó utáni [
A j hang esetében hasonló dolgot látunk: az alapalak a szonoráns zöngés j [j], azonban a j-nek van két további változata is: mindkettő obsztruens, a zöngétlen [ç] és a zöngés [ʝ]. A j akkor lesz obsztruens, ha mássalhangzó után áll szó végén.
A zöngésségi hasonulást illetően itt a helyzet még furcsább. A szonoráns j nem vesz részt a zöngésségi hasonulásban! Viszont az obsztruens j aszerint zöngés vagy zöngétlen, hogy az illető álló hang milyen: zöngés után zöngés, zöngétlen után pedig zöngétlen, azaz a hasonulás fordított: előre való irányban hat, szemben az összes eddigi esettel. Ha azonban az osztruens j-t következő hang obsztruens (ez akkor eshet meg természetesen csak, ha két szót együtt ejtünk), de zöngéssége eltér a j hangétól, akkor a j zöngésedik ill. zöngétlenedik, majd tovább zöngésíti ill. zöngétleníti az előtte álló mássalhangzót is!
A bolgár helyzetet a magyarhoz hasonlítva mutatom be.
А bolgár helyzet hasonló, a zöngétlen-zöngés párok: дж/ч, к/г, п/б, с/з, т/д, ф/в, ц/дз, ш/ж. Kevesebb pár van, mivel kevesebb a bolgár obsztruens.
A bolgár szonoránsok – й, л, м, н, р, х – a helyzet hasonló. A л, м, н, р mindig zöngés és nem vesznek részt a zöngésségi hasonulásban. A bolgár л háromféleképpen is realizálódhat, azonban mindegyik változat zöngés.
Hasonlóan a magyarhoz, az obsztruens hangok esetében szinte minden esetben működik a zöngésségi hasonulás, ugyanazzal a kivétellel, a в [v] hanggal, mely csak zöngétlenedik, de nem zöngésít. Viszont kifejezetten bolgár sajátosság, hogy egyes ejtésekben a bolgár в zöngétlenedik a zöngés szonoránsok előtt – ez tilos az irodalmi nyelvben, de egyes beszélők beszédében ez mégis jellemző vonás.
Az ószlávban nem létezett [v] hang, helyette [ʋ] vagy [w] hangot feltételeznek.
Fontos különbség a két nyelv között: a bolgárban a szóvégi zöngés obsztruens mássalhangzó zöngétlenedik (kivéve ha a következő szó zöngés mássalhangzóval kezdődik, s a két szó együtt ejtődik) míg a magyarban a szóvégi zöngés mássalhangzó zöngés marad (kivéve ha a következő szó zöngétlen mássalhangzóval kezdődik, s a két szó együtt ejtődik). A bolgár szóvégi mássalhangzó zöngétlenedése kihat az előtte álló mássalhangzóra is: ha az zöngés, az is zöngétlenedik.
A j hang esetében – ahogy a magyarban - az alapalak a szonoráns zöngés j [j], azonban a j-nek van egy obsztruens zöngés [ʝ] változata is, ha mássalhangzó után áll. De egyik esetben sem vesz részt a j az zöngésedési hasonulásban.
A bolgárban a х [х] hang zöngétlen, de a х és – hasonlóan a magyar h-hoz, bár a két hang nem azonos - részt vesz a zöngésségi hasonulásban: zöngétlenít, viszont kizárólag szó végén zöngésedik, ha a következő szó zöngés obsztruenssel kezdődik, s a két szó együtt ejtődik, ez esetben ejtése [ɣ].
Látható tehát: kevés különbséggel a szabályok e tekintetben azonosak.
No comments:
Post a Comment