A ballib gágogó kórus azon nyomban belekezdett a megszokott műfelháborodásba.
Egyébként én nem tartom rendes dolognak sem az emberek magánéletében való felesleges vájkálódást (még közszereplők esetében sem tartom ezt indokoltnak, méginkább családtagjaikéban), se a demagóg csúsztatást. Mert bizony demagóg csúsztatás gyakorlatilag prostituáltnak minősíteni egy erotikus fotómodellt, különösen abban a szofterotikus kategóriában, melyben a pártelnök felesége működött. Ilyen összemosás csak egyes szélsőséges muszlim közegekben szokás, ahol a prostituált és a magát nem lefedő nő egy és ugyanaz.
Az én feleségemnek is vannak ilyen képei, s volt már hisztérikus vitapartnerem, akik ezeket „megtalálva” próbálta ezt valamiféle adunak használni ellenem. (Hozzáteszem: ez eddig háromszor esett meg, s nem minden esetben volt ballib az elkövető. Kétszer liberális támadt rám ezzel, egyszer pedig egy nemzeti érzelmű, aki megsértődött az Index címlapján is szerepelt Trianon-cikkem kapcsán.) Én eleve azt hiszem, hogy az a férfi, aki ne csinált volna vagy legalábbis ne akart volna csinálni soha erotikus felvételt a barátnőjéről/feleségéről, az látens homoszexuális, mert ez bele van ivódva a férfi génekbe.
De most nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy a ballib gágogás ismét erősen hamiskás. Akik most a földhöz verve magukat harsogva gágognak, azok pont ugyanazok, akik számtalan esetben a leggusztustalanabb módon viselkedtek ugyanígy – sőt néha alpáribb módon – a nekik nem tetsző politikusokkal és azok családtagjaival. Most meg, hogy a fagylalt visszanyalt, álbotrányt igyekeznek kreálni.
Ez van, a múlthéti 1400-fős, részben fizetett bérretegből álló másfél órás „forradalom” a Megbokrosodott vezetésével nem jött be. Most ez mégkevésbé fog. A kisember átlát a ballib hazugságszitán.
No comments:
Post a Comment