Az orosz rendet 1905-ben rendítette meg alapjaiban egy esemény: a fatális orosz vereség a japán-orosz háborúban. Ez után indultak be az események a cár hatalma ellen. Egy részről a liberálisok, más részről a kommunisták voltak a fő tényezők. A liberálisok nyugati típusú liberális demokráciát akartak csinálni Oroszországból, míg a kommunisták pedig keresték az esélyt a proletárforradalomra.
A liberálisok hatalomra is kerültek 1917 márciusában, miután II. Nyikolaj cár lemondott, majd megalakult a liberális vezetésű Ideiglenes Kormány. előbb Georgij Lvov kadet-párti politikus (kadet = az orosz Конституционно-Демократическая Партия - Alkotmányos-Demokrata Párt - rövidítéséből, ez tisztán nyugati típusú liberális párt volt, mely parlamentáris monarchiát akart) vezetésével, majd helyére került Alekszandr Kerenszkij eszer-párti politikus (eszer = az orosz Партия Социалистов Революционеров - Szocialista Forradalmárok Pártja - rövidítéséből, ez a kadetoknál balrább álló, mai szóval szociáldemokrata típusú párt volt, de erősen agráriánus jelleggel). Az Ideiglenes Kormányt támogatták tovább a menysevikek, azaz az orosz kommunisták mérsékeltebb, Lenin elleni szárnya is.
Az Ideiglenes Kormány nem volt sosem képes a hatalmat megszilárdítani. Vele párhuzamosan működött a leninista kommunisták saját de facto kormányszerve. a Petrográdi Tanács (oroszul Петроградский Совет - innen a "szovjet" szó). Továbbá a lemondott cár támogatottsága is jelentős maradt: sokan se az Ideiglenes Kormányt, se Petrográdi Tanácsot nem ismerték el.
Leninék már júliusban megpróbálták átvenni a hatalmat, ekkor még az Ideiglenes Kormány győzött, októberben (novemberben) azonban már a leninisták nyertek: az Ideiglenes Kormány szét lett kergetve, immár a Tanács lett az egyedüli hatalmi szerv. Ennek napját nevezték el aztán Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak.
A kommunisták számára elvi problémát jelentett a hatalom átvételekor, hogy ez a hatalomátvátel cáfolja Marxot, aki szerint a legfejlettebb kapitalista államokban fog bekövetkezni a proletárforradalom, s semmiképpen a feudális-kapitalista államokban, amilyen Oroszország is volt. Ezért sok orosz marxista ellenezte az egész hatalomátvételt (a menysevikok álláspontja ez volt), arra hivatkozva, hogy hiába lesz átvéve a hatalom, az eredmény nem lesz proletárállam, mivel hiányoznak a Marx által megállapított feltételek hozzá, Ezzel szemben Lenin azzal érvelt, hogy Marx óta a feltételek megváltoztak, a tőkések osztálya a legfejlettebb államokban sikeresen semlegesítette a proletárforradalmat, így éppen a kapitalista rend leggyengébb láncszemeiben esélyesebb a proletárforradalom, majd ezen sikeres forradalmak képesek lesznek átterjedni a fejlettebb államokba is.
Miután Lenin sikeresen megszerezte a hatalmat, a vita véget is ért. A kommunista mozgalomben szakadás következett be, a Lenint támogatók és ellenzők között. Hivatalosan még működtek Oroszországban az ellenzők a 20-as évek elejéig, de már semmilyen hatásuk nem volt az eseményekre, egyetlen kivétel, Grúzia kivételével, ahol a menysevikok sikeresen megszerezték a hatalmat. Grúziában a menysevik hatalom egészen 1921-ig fennmaradt, ekkor a Vörös Hadsereg megdöntötte a grúz kormányt, s ott is a leninisták kerültek hatalomra.
A lenisták csak 1922-re tudták stabilizálni hatalmukat az országban, kivéve a 3 balti köztársaságot, Lengyelországot és Finnországot (emlékeztető: ezek Oroszország részei voltak az I. vh, előtt), melyekben a leninisták vesztettek, s ezekből független államok is lettek. Maga a Szovjetúnió is csak 1922 végén alakult meg hivatalosan, addig az egyes kommunista vezette részegységek független államoknak számítottak, ezen az alapon lett a Szovjetúnió is államszövetség és nem egységes állam.
Ami biztos: minden leninista tudta, hogy a független szovjet állam ideiglenes jelenség, hiszen ez csak egy apró lépés a világforradalom felé. A korabeli események igazolták is ezt: hiszen Bajországban, Magyarországon, Szlovákiában is szovjet köztársaságok jöttek létre (lásd: Magyar Tanácsköztársaság 1919-ben). Az orosz kommunistákat döbbenetként érte a hír, hogy mégse jött világforradalom. Lenin halálakor - 1924 - a világon csak 3 "proletárállam" létezett: maga a Szovjetúnió, Mongólia (ahol gyakorlatilag az egész oka nemzeti alapú volt: a kínai uralomtól szabadulni akaró mongolok a Szovejtúnióhoz fordultak segítségért, független államiságuk megvédésére), plusz az előző kettőhöz képes kicsiny Tuva, mely szintén a kínai uralom ellenében fordult az oroszokhoz. A leninisták elméleti gondja hatalmas lett az események ilyen alakulása miatt: itt következett Sztálin új koncepciója arról, hogy a világforradalom nem feltétlen kell, hogy azonnal következzen, de addig is a Szovjetúniót meg kell erősíteni, fel kell építeni, mint egy normál államot. A sztálini koncepció hatalmas ellenkezésre talált az orosz kommunisták között - a fő ellenző Lev Trockij volt, az orosz vezetés Lenin utáni kettes számú embere -, de Sztálin ravaszabbnak bizonyult, s a 30-as évek közepére minden ellenzést legyőzött, nemcsak elméletileg, hanem fizikailag is, a Szovjetúnióból elmenekülő Trockij is egy jégcsákánnyal a fejében végezte életét Sztálin jóvoltából.
De ez már a Szovjetúnió későbbi története, melyre most nem térnék ki.
II. Nyikolaj cárt 1918-ban meggyilkoltatta Lenin, miután esélyessé vált, hogy a cárhoz hű erők elfoglalják azt a területet, ahol az ex-cár háziőrizetben volt fogva tartva.
A kommunista rendszer bukása után természetesen a cár rehabilitálva lett.
2003-ban hatalmas templom (a Vér Templom) épült azon a helyen, ahol 1918-ban meggyilkolták a cári családot
Az igazi rehabilitáció azonban az lenne, ha a századik évfordulóra - 2018- visszállítanák a monarchiát Oroszországban. Úgy is, hogy ez már csak jelképes monarchia lenne.
Milyen remek lényegretörő cikk. Még azt is megtudhatjuk belőle, hogy Trockijt nem megfojtották, hanem jégcsákánnyal nyírták ki.
ReplyDeleteÉpp csak olyan lényegtelen apróságok maradtak ki belőle, mint például a polgárháború, meg 14 ország intervenciója, meg az egyéb ilyen kis piszlicsáré lényegtelenségek.
Esetleg azt hiányoltam, hogy nem vette bele, mit reggeliztek Leninék novenber 7.-én.
Az intervenció Lenint segítette, hiszen így hazavédő élt tudott adni a hatalmi harcának.
ReplyDeleteKülönös gondolat. Ugyanis sokáig nem úgy tűnt, hogy győzni lehet a világ ellen.
ReplyDeleteKözben Oroszország még a korábbi állapotokhoz képest is lepusztult, és ezért végső soron a kommunizmusnak kellett elszámolni. Nem véletlenül pusztítottak olyan bátran a fehérek meg az intervenciósok.
A kommunizmus nem hozott sok jót Oroszországnak. Amit elértek Sztálin alatt, elérték volna így is. Viszont akkor nem veszett volna el az, ami a kommunizmus miatt lett elvesztve.
ReplyDelete