Miután elolvastam 50 darab ballib kampánycikket a népszavazásról, írok egy 51. cikket én, gondoltam, megírom A Tökéletes Ballib Kampánycikket. Íme ez az:
Emberek! Európai magyarok! Ballibák!
A csúnya, cigány Orbán már majdnem megbukott, mert hatalmas az elégedetlenség az országban, mindenki Gyurcsányt és Bajnait akarja, ezért most gyűlöletkampány indult a figyelem elterelése céljából.
Eközben Orbán a valóságban támogatja a migrációt, hiszen immár több tízezer iszlámfundamentalista és ex-szovjet bűnöző embernek adott el állampolgársági ofsórkötvényt. Orbán tehát terrorista maffiózókat importál, miközben terhes anyákat és csecsemőket gyilkol pengekerítésével.
Tavaly nyáron Orbán két emberiségelleni bűnt is elkövetett: nem engedte tovább a menekülteket, majd pedig átbuszotatta őket Ausztriába. Ezenkívül egyszerre regisztrálni próbálta őket, majd nem regisztrálta őket. Pedig mindezt tiltja az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata!
Az igazi tény az, hogy az iszlamista migráns kell nekünk, mint egy falat kenyér, mert így európai. Persze ők nem is akarnak jönni, mert Magyarországon élni rosszabb, mint Afganisztán elaknázott vidékén.
Jézus is megmondta, aki bezzeg naponta simogatott iszlamista segélyvadászokat, de ez az álkeresztény kormány még Jézusnak is kész ellentmondani!
Egyébként pedig összeurópai egyeztetés kell. Az összes tagállam tökfejének össze kellene jönnie valahol, valamikor és konszenzusra jutnia, majd bizottságokat alakítani, melyek átteszik a gyakorlatba a megoldást. Már majdnem meg is volt a tökéletes konszenzusos megoldás a menekültkérdésre, amikor a tárgyalásolat megzavarta Orbán antiszemita kerítése, s ezért ma sincs megoldás. A konfliktuskereső , minden párbeszédet elehetetlenítő, cigány, rasszista Orbán az egyetlen akadálya a megoldásnak.
A kerítés miatt szenvednek ezrével a menekültek, megállította őket menedék találásában, ezzel együtt a kerítés felesleges, senkit sem állított meg.
Igen, nem tévedés, a kerítés antiszemita. Orbán egyenesen Auschwitz kerítéséről vette az ihletet. Ha sikere lesz a népszavazáson, azonnal kilépteti az országot az EU.ból, aztán szögesdróttal vesz körbe minden települést, majd pedig gázkamrákba irányít mindenkit, aki nem rá szavazott.
Már majdnem rajtunk is eluralkodott a gyűlölet! De szerencsére az utolsó másodpercben észre térített bennünket a haladó és egyre gyorsabban menetelő élő balliba lelkiismeret gágogása, így végül gyűlölködés helyett szeretésrohamunk lett, s csúnya bezárkózás helyett tágasan kinyíltunk mint a tangóharmónika. Mert így európai, így haladó, így izé..., mindegy: így bukhat Orbán!
Aki elmegy népszavazni, az egy megvezetett rasszista birca. Aki pedig nem megy el és nem szavaz egyszerre igennel és érvénytelenül, az is egy megvezetett rasszista birca. Aki pedig a kettő között ellentmondást vél látni, az agymosott orbánfasiszta.
Éljen Európa, éljen Washington, éljen a Köztársaság!
Ügyes!
ReplyDeleteKedves MaxVal!
ReplyDeleteMiből látszik, hogy a fideszesek - Ön is - álkeresztények szemernyi hit nélkül, és a kereszténységet csak politikai pántlikaként, az előrejutáshoz segítő eszközként használják?
Abból ordít, hogy cseppet se kíváncsiak arra, hogy igaz-e, hogy a kapuknál ezrével várakoznak nők és gyerekek éhezve és szomjazva.
Köztük mellesleg szír keresztények is.
Vagyis annyi keresztényi sincs Önökben, mint mondjuk egy ávéhás verőlegényben a hűségháza pincéjében. Hogy más példák után ne is kotorásszak.
Mi köze a kereszténységnek a migrációról alkotott véleményhez? Semmi. Egy keresztény lehet migrációpárti, ellenző, vagy semleges is.
ReplyDeleteAki éhezik, az előveszi a pénztárcáját és vesz valamit a közeli boltban, Szerbiában fejlett a kiskereskedelem.
A keresztények jöhetnének, de nem tudjuk kiválogatni őket sajnos.
Nem az volt a kérdés, hogy mi a véleménye a migrációról.
ReplyDeleteHanem hogy érdekli-e az, hogy a kapuk előtt a senkiföldjén éheznek-e, szomjaznak-e asszonyok és gyerekek.
Vagy elintézi azzal, hogyha igen, akkor vegyenek maguknak a boltban egy kólát meg egy szendvicset.
Nos ebből látható a keresztények embertelensége és okádtató képmutatása.
Bemennek a boltba és nem éheznek. Senki se éhezik ott, ezek módos iszlamisták.
ReplyDeleteAz ahogyan ezt a kérdést kezelik - Ön is, mások is - vagyis hogy nem kíváncsiak arra, hogy hátha mégis éheznek gyerekek, asszonyok ott, világosan mutatja, hogy az Önök kereszténysége ócska politikai lózung csupán. Mint ami volt is kétezer éven keresztül.
ReplyDeletePersze hogy nem kíváncsiak, mert biztosan tudják hogy így van. Tehát nem arról van szó, hogy bedőlnének a saját hazug propagandájuknak.
Szarnak Önök Jézus Krisztusra. Ha eljön, újra a keresztfán végzi.
Pláne ha a zsebükbe csorgó Judás-pénz csordogálását veszélyeztetné valamelyik újabbkori mondása.
Nem éheznek, ez liberális-iszlamista propaganda, nehogy elhidd!
ReplyDeleteJúdás-pénz azok zsebébe megy, aki a kontinens ateista iszlamizációját támogatjják.
A kereszténység nem azt jelenti, hogy legyünk öngyilkosak, bármennyire is szeretné ezt a háttérhatalom, s annak naív, átvert hívei, mint te is...
A menekültáradatot az Egyesült Államok és az EU szándékosan indították be azzal, hogy megkurtították a menekülttáborok segélyezését, miközben a menekültek újabb hullámaira számítottak.
ReplyDeleteOrbánt nyilvánvalóan előre tájékoztatták erről. És nyilvánvalóan azt teszi, amit mondanak neki. Minden egyéb csak pávatánc.
Én nem azt mondtam, hogy éheznek. Hanem hogy Önök szarnak rá, hogy éheznek-e vagy sem.
És hogy ebből ordít, hogy Önök csupán képmutató álkeresztények, akik a karrierjük érdekében mutogatják a nyakláncukon fityegő emblémát.
De egyébként szerintem akinek nincs pénze, az éhezik is. Mint ahogyan tavaly is látható volt.
Az is hogy éheznek, és az is, hogy Önök "keresztények" szarnak rá.
A kérdés nem vallási. A háttérhatalom harca Oroszország ellen: ez az egész mögöttes ok. Jelen esetben egyetlen helyes megoldás: nem engedi a nyomásnak.
ReplyDeleteÉn nem erről beszéltem, hanem az Önök embertelen hozzáállásáról. És a szokásos keresztényi képmutatásukról.
ReplyDeleteMióta képmutatás szembeszegülni a hatalmasokkal?
ReplyDeleteMilyen szembeszállás?
ReplyDeleteÖnök, a FIDESZ, Orbán és a többiek a nemzetközi nagytőke játszmáját játsszák partitúrából.
A Fidesz nem jó, de a legkisebb rossz. A ballibek a nemzetközi nagytőke leghűbb képviselői, ezt te is tudod.
ReplyDeleteItt a FIDESZ-től az MSZP-ig, a JOBBIK-tól az SZDSZ/MLP/LMP-ig mindenki a nemzetközi nagytőke zsebében van.
ReplyDeleteA FIDESZ mellékesen kifosztotta és koldusbotra juttatta az országot. A csődöt kizárólag az EU-s milliárdok fedik el még egy-két évig. A csődöt mutatja az a két negyedéves adat, amikor nem jött be annyi EU milliárd. Látszik, hogy anélkül a gazdaság erős mínuszokban van.
Remélem, ennek a tolvajbandának a nyakába borul a bili. Meg annak a sok hülyének, akik a nyakunkra ültették őket.
Ezrt nem is vitatom, a háttérhatalom nem engedne igazi ellenzéket. Azonban így is különbség van a vonakodva szót fogadás és a lelkes seggnyalás között. Ez utóbbiak a ballibek. Tolvajbanda? Az igazi tolvaj az EU és a nemzetközi nagytőke. Hozzájuk képest az összes eddigu magyar politikus lopása filléres ügy.
ReplyDelete