Monday, February 29, 2016

Hogyan lettem antiszemita?

Megtudtam: antiszemita vagyok.

Bár ez nem újdonság, hiszen már FSP bérblogger világosan megmondta nekem tavaly, hogy antiszemita vagyok, mert aki nem nem tapsol lelkesen a budapesti amerikai követség ügyvívőjének, az antiszemita, mégis kicsit meglepett ez a második megerősítés. Ráadásul ezúttal ez a jelzés sokkal fontosabb helyről, a Népszabadság szerkesztőségéből érkezett, így immár nem vehetem félvállról. A Népszabadság nevű egykor még olvasható napilap a tulajdonosváltás óta a ballib agytröszt egyik kőkemény fegyveréve nemesedett, azaz nem babra megy immár a játék.

Bevallom, amióta a Népszabadság átalakította NolBlog rovatát Rákosi-módszerű, ultraliberális agymosó szitokszóróvá, ahol manapság FSP és Gusztustalan Jehu típusú, magukból kivetkőzött és erősen agyament, levitézlett, balliberális nyugalmazott megmondóemberek az urak nagyon-nagyon ritkán kommentelek. Olyannyira ritkán, hogy emlékszem minden kommentemre. A legutolsó kommentem február 20-án volt Gusztustalan Jehu „blogger” egyik hányására - kb. egy mondatot írtam be, tartalma kb. az volt, hogy „Jehu, mára nem csak teljesen megbolondultál, de rosszindulatú is lettél”.

Február 27-én ismét benéztem a rovatba, s megint be akartam írni egy kommentet egy másik cikkhez, ekkor fogadott a következő üzenet:

nolhu

Mivel korábban tudtam kommentelni, de már nem tudok, a következtetés nyilvánvaló: egy darab kommentem alapján sikerül kideríteni antiszemita nézeteimet. Nyilvánvaló tehát: Gusztustulan Jehu álblogger cikke elleni egyet nem értés antiszemitizmusnak számít.

Ha komolyan venném a szennylappá ledegradálódott Népszabadságot, akár sikerrel is perelhetném őket rágalmazás miatt, de én nem veszem komolyan őket, minek tenném? Legyenek csak meg saját bűzlő liberális okádékjukban FSP-vel és Gusztustalan Jehuval, simogassák egymást homokpedótoleránsan, vegyék be a liberális szexbe saját unokáikat is, aztán versenyezzen ki a nagyobb tahó és ki képes aljasabban rágalmazni másokat. Végülis jobb ez így nekünk, a csendes többségnek: az ilyen aljanépeknek van már egy így saját diliketrecük, ahol kitombolhatják magukat. Csak egy gondom van: nehogy kijöjjenek onnan, mert akkor kénytelenek leszünk preventív céllal likvidálni őket egy alapos rovarirtási akció keretén belül... persze csak virtuálisan, mert nem vagyunk hajlandók átvenni ezen emberszabásúak és szüleik módszereit.

5 comments:

  1. Déjá vu érzésem van. És nemcsak mert a MUBI reklámon Monica Vitti látható A skarlátruhás nőben, amivel éppen pár órája találkoztam a neten kotorászva :o)

    ReplyDelete
  2. Max! Na backi! Ignorálják az egész Magyarországot, ők ketten bloggerek + 8-10 népszabis szerki! Így szúrja tökön saját magát egy valaha szebb napokat látott napilap! Béke poraikra! Te még csodálkozol ezen? Minek jársz ilyen romkocsmákba?

    ReplyDelete
  3. Zorro, kérem! Maga már vette észre, hogy a sötétség démonainak élharcosa, el-sőre (alias Mis blogger) éppen vírusosnak kiáltotta ki a maga exnolbloggeres gyűjtőoldalát és invitálja a kedves klienseket egy über f@sza oldalra, amit majd ő csinál nekik a worspressen? Most tényleg vírusos az oldala Önnek vagy mi? Amúgy hogy szolgál a kedves egészsége? :-))))) ...tudja, magához is járok netleskelődni... Baj?

    ReplyDelete
  4. Kedves Manetti!

    Örülök hogy látom.

    Szerintem el-sore nem Mis. Vagy ha mégis, akkor roppant csalódott lennék.

    Az exNOLBlogerek nem tölt fel és nem futtat semmit a felhasználó gépén. Így a rossz víruskereső se találta vírusosnak.

    El-sore egyszerűen hazudott.

    Nyomul a portékájával, és úgy gondolja, ebbe belefér egy kis hazudozás.

    De rosszul teszi szerintem. Az exNOLBlogerek használatában minimális a bizalmi tényező.

    A blogszolgáltatásban sokkal nagyobb.

    Amit viszont most eljátszott. Még ha lett is volna érdeklődő.

    ReplyDelete
  5. Az jó, ha a jehu-féléket befogadják. Azt magyarázni se kell.

    ReplyDelete