Wednesday, February 10, 2016

Az egyéb balosodó jobbosokról

A magyar ballibekről már sokszor írtam.

A magyar balosokról nem írtam sokat, de nem is szükséges, mert mennyiségük minimális, s eleve számtalan apró csoportra oszlanak. Vannak zöld újbalosok (LMP), vannak hagyományos szélsőbalosok (Munkáspárt), vannak egyebek is (pl. Mebal, 4K). Ezek közül a legsikeresebb az LMP, de ez a párt valójában sem eszmei irányának köszönheti népszerűségét, hanem annak a szimpla ténynek, hogy valamiféle alternatívát kínál azoknak, akik nem akarnak se Fideszt, se ballibeket, se Jobbikot.

De én most egy harmadik csoportról szeretnék írni: ezek azok az emberek, akik félúton vannak a ballib és a baloldal között. Azaz már felismerték a liberalizmus tarthatatlanságát, de mégse hajlandók még lemondani róla, valamiféle újabb ötvözetet keresnek a két eszmerendszer kombinálására.

Ezeket az embereket én a következő csoportokba osztom én személyesen:

  • kamuzók,

  • hivatásosak,

  • reform-ballibek,

  • rögeszmés antifasiszták,

  • ingadozók.


A kamuzók csoportja azokból áll, akik szimpla politikai megbízást töltenek be, azaz nyomniuk kell továbbra is azt a téveszmét, hogy a ballibaizmus bukása ellenére mégis a liberalizmus az igazi baloldal.

Ezekhez hasonlóak a hivatasásosak - azok, akik pénzügyi okokból mondják azt, amit mondanak: hiszen eltűnne a sok pénz, ha nyíltan antiliberális álláspontra állnának. Aztán vége lenne az arany „civil” életnek, melyben Soros, a Norvégiai Köztársaság követsége, vagy más hasonszőrű felforgató szervezet pénzén lehet dőzsölni.

Sajnos Magyarországon a civil szó az idegen pénzen élő, idegen megbízást teljesítő emberek szinonímája lett. Pedig ezek álcivilek. Az igazi civil dolgozik, majd szabadidejében civilkedik, leszámítva persze a szerencsés módon vagyonos embereket. De az nem civil, aki abból él, hogy ő civil. Ez ilyenkor egy munka: ezen az alapon nevezhetnénk a BKV-sofőrt is civil hobbivezetőnek, vicces lenne, nem? A BKV buszvezetője pénzért teljesíti a BKV utasításait – ugyanígy a Soros-támogatott pénzért teljesíti Soros utasításait – különbség nincs.

Vannak aztán a reform-ballibek. Ők a liberalizmusból átemelnek egyes értékeket – pl. feminizmus, homoszexualizmus, stb. – és komolyan hiszik, hogy ezek a valamiféle modern baloldal legfontosabb elemei. A liberalizmust elutasítják, de annak legvadabb szövegeit megtartják, sőt azokkal „egészítik ki” a balos eszmevilágot.

A rögeszmés antifasiszták azok, akik mindent valamiféle torz fasizmus-elméleten keresztül igyekeznek magyarázni. Számukra fasiszta az, aki védi a hagyományos emberi értékeket, ezért ez a csoport valamiféle antifasiszta frontot hallucinál, melyben liberálisok, ballibek, balosok, szélsőbalosok együtt menetelnek a „fasiszta diktatúra” ellen.

Az ingadozók csoportjával semmi gond természetesen, ők szellemi fejlődésük egyik szakaszán állnak. Akkor sincs gond velük, ha történetesen tévednek.

8 comments:

  1. Kedves MaxVal!

    Már megint elfeledkezik arról az apróságról, hogy a liberalizmus a nagytőke ideológiája. És ugyanolyan pincsikutyájuk Orbán, mint Gyurcsány vagy Bokros vagy Fodor. Még tán Vona is az ő tartalék emberük. Meg az egész díszes társaság.

    Aztán itt vannak azok a tömegeket, akiket a gyarmattartóink parancsára szándékosan és szisztematikusan elmartak a politikától.
    Akik már nem reménykednek benne, hogy valaki is a dolgozó emberek érdekeit fogja képviselni.

    Először elmarták a kádáristákat, ma meg már jószerivel az összes baloldali otthon marad.

    Képviselet nélkül. Remény nélkül.

    ReplyDelete
  2. Rittyentene nekem egy ikont ehelyett a mikrósütő gomb helyett?

    Merci.

    ReplyDelete
  3. Zorro, kérem!

    Így igaz! Az összes baloldali otthon marad (ha még van neki otthona) és korgó gyomorral mesél szép emlékeket Kádárról a gyerekeinek... Vagy ha túl akar élni úgy csinál. mintha fideszes lenne... Ja! Én pl. tiszteltem Kádárt, ma is a 20. század legkiemelkedőbb politikusának tartom, utáltam a pártot, a párttagokból lett új kapitalistákat, nem bírtam egyik pártot sem a rendszerváltás óta--- Melyik kategóriába tartozom? Simán hülye pont nincs! :-)

    ReplyDelete
  4. Ezt már sokszor megbeszéltük. Orbán jelenleg szálka a háttérhatalom szemében, aminek kell, hogy legyen oka. Ez a lényeg.

    ReplyDelete
  5. Igen. A hülyegyerekeknek szánt bábszínházi koreográfia szerint.

    ReplyDelete
  6. Ajaj!
    Maxi!
    Te nem tudsz kikeveredni azokból a sémákból,amiket magadra aggattál,sem azokból ,amelyeket a lexivel való érdemi nyalakodás után szedtél fel!
    A ballibes baromságot már igazán elhagyhatnád,mert semmi értelmes nincs benne,csak arra mutat rá,hogy nem értesz az egészből semmit,vagy nem akarsz!
    Hova lett a több kapitalizmus igénye,hová lett a piac szabályzó ereje, a tőke hozamának lecsurgása az alja néphez?!
    27 év nem volt elég a dolgok megértéséhez?!Pedig igazából,ha ennyire szíveden viseled Mo.(vagy a dolgozók,vagy csak az elit??!!) sorsát,akkor bizony már régen a lényegnél kellene tartani!
    Az igaz,hogy nagyon kevesen értik,vagy talán csak sejtik a valóságot,azt leginkább a mai világeseményekből lehetne jól megérteni,amiről viszont itt a volt nolblogon, nagyon kevés szó esett!!
    Nem Kádárista,és nem sztalinista vagyok,hanem azon mesterkedek,hogy mikor is jutunk el oda,hogy minden sallang nélkül vizsgáljuk a volt a szocializmust ,keletkezését,tartalmát,és végül bukásának okát,és a mai rabló világ működésének mechanizmusát!
    Pl. névtelen nagyon jól látja a kérdés egy részét,amikor azt firtatja,hogy Kádár reálpolitikus volt,de az alja pártagság(pár kivétellel!!) elárulta Kádárt,az eszméit,és az országot!Na,ezen az úton kellene egyszer végigmasírozni,de reálisan,és akkor talán látnánk valami értelmeset,és az alagút végén a fény nem a szembejövő vonat fénye lesz!!
    Tudom,hogy unalmas amit mondok,de mijjafaszt tegyek,ha egyszer 9 év alatt semmit sem értettetek abból,amire utaltam,és egyre többen utalnak!?
    Hogy a szocializmus nem magától omlott össze,és a gazdasága sem,hanem az a tizmillió fasisztán ,a visszatérőkön,a vezető elit vérszomján,pénzéhségén múlott!

    ReplyDelete
  7. És a külföldről,a minden szarban kanál Nyugatról,élén az USA-ról se feledkezzünk meg!Ugyanis az az aknamunka ,amit ellenünk végeztek,és torzzá változtatta az országot,az most sokkal nyilvánvalóbban mutatkozik meg az ukrán,,libiai,szíriai,és török sokkolásokban,a migránsokkal való üzérkedésekben,a látszat-tárgyalások,szervezkedések mikéntjében!
    És akkor mit számít egy utolsó csepp taknyáig anlantisba-tolvaj Orbán,Gyurcsány,meg ki a hatfarkú kutya tudja milyen pártok,örömködő cöfösök,meg a többi idiótaságban leledző neofasiszta,vagy éppen az ellenkező csoportocskák szivevágya?!
    Csak eltörölhető szennyes politikai-nyalonc pötty vagyunk a kapitalista palettán,csak az a baj,hogy az elitből,a gagyi reklám nyomán ,mindenki pötty akar lenni!!

    ReplyDelete
  8. Persze,hogy van benne igazság!Mint a száraz sivatagi teveszarban a C-vitamin!!

    ReplyDelete