Nézzük meg milyen egy civil helyzete!
A civil is ember, így meg kell élnie valamiből. Na most, erre összesen 3 lehetőség van:
- eleve van neki bőven pénze, azaz gazdag,
- dolgozik valamit, s abból van jövedelme,
- fizetett civil, azaz valaki fizet neki azért, hogy civil lehessen.
Lássuk a fentieket részletesebben is!
Az eleve gazdag helyzet nyilvánvaló, nem kell vele foglalkozni.
A dolgozó civil helyzete kétféle lehet: az illető alkalmazott valahol, fizetést kap, vagy vállalkozó és tőkejövedelme van. Mindkét esetben a gond: nincs elég ideje civilkednie, mert az idő legnagyobb részéből kénytelen dolgozni vagy vállakozásával foglalkozni. S van egy ennél nagyobb gond is: az érdekellentét. Bármilyen is a véleménye a civilnek, ez mindenképpen ütközik valaki másnak a véleményével. Látszólag ez a probléma nagyobb a munkavállaló esetében (hiszen a munkaadó ki fogja rúgni, ha annak álláspontja teljesen más, mint a civilkedő alkalmazotté), valójában azonban a probléma egy vállalkozónál még nagyobb is lehet, hiszen az ellenérdekelt fél könnyedén bojkotthoz nyúlhat vállalkozása ellen, ha a tőkés tulajdonos civilként kifejtett tevékenysége zavarja őt.
Ha pedig valakit fizetnek azért, hogy civil legyen, az nyilvánvalóan nem civil, hiszen köteles képviselni eltartója érdekeit. Pont ez az oka annak, hogy a legtöbb ballib civil valójában nem civil a szó igazi értelmében, mert jellemzően különböző alapítványok segélyeiből élnek meg. Én még sosem hallottam olyan alapítványról, mely bárkinek adna pénzt: jellemzően csak annak adnak, akik az alapítvány képviselte értékrend alapján állnak. Hozzáteszem: semmi bajom azzal, hogy valaki pénzért képvisel valamit, de az ilyenre a PR-munkatárs a helyes szó, nem a civil.
Max! Ez így ahogy leírtad igaz is meg nem is, mondtál is valamit meg nem is... Ennek alapján mindenki felakaszthatja magát, akivel kicsesz a hatalom - a vállalkozó, a munkavállaló, csak a gazdag drogozzs el a pénzét kedvtelésből, hogy legalább jól érezze magát a kupiban! Az igaz, hogy akit fizetnek a manipulációs tevékenységéért ne nevezze magát simán civilnek. De az a tömeg, akik tescós dolgozók, buszvezetők, szolgáltatási alkalmazottak, kényszervállalkozó értelmiség, pedagógus és a közmunkára kényszerítetteket hogyan nevezzük? Békáknak, birkáknak..... jut eszembe, akkor te hova is tartozol? S Bircaként miért küzdesz?
ReplyDeleteÉrdekelne....
Az igazságért küzdöm csak, semmi egyébért. Nincs pártom.
ReplyDeleteÉrdekes. Nemnagyon olvastam Öntől a mindannyiunk adójából kitömött fidesznyik álcivilekről, CÖFről meg hasonlóktól.
ReplyDeleteFurcsa ez a mindig egyirányban érvényesülő csőlátás.
Minek írni jelentéktelen dolgokról? KInek van több álcivilje, a ballibeknek vagy a Fidesznek?
ReplyDeleteAz Ön célirányos csőlátásáról beszéltem, nem arról, hogy kik vannak többen.
ReplyDeleteDe ha már felhozta: a fidesznyik propaganda szerrint a CÖF a több.
Az lenne a csőlátás, ha a jelentéktelen számú fideszes álcivilekről írnék.
ReplyDelete