Tuesday, October 18, 2016

Káosz a magyar ellenzékben

Rutinból az ellenzék igyekezett győzelmet hirdetni a népszavazás érvénytelensége kapcsán, de ők is tudják: ez vereség valóban számukra.

A Fidesz hatalmas mennyiségű embert volt képes mozgósítani. Nem volt elég ez az érvényességhez, de a bojkott-mozgósítás ennek a negyedét se tudta elérni, s ezt minden ballib elemző jól tudja. Kimondta ezt nyíltan persze nem szabad, hiszen ezt követeli meg a politika szabálya.

Kiderült: a ballib taktika nem működik.

Ennek nyilvánvalóvá válása kiélezte a ballib belharcokat azonnal.

A ballib tábor 3 fő eleme más-más módon reagált. A DK hisztériázik, utolsó esélyként igyekszenek most radikális szólamokkal mozgosítani a liberalizmus mellett, s mindenért a többi ballibet hibáztatni. A DK fő ellensége természetesen nem a Fidesz, hanem az MSZP, ez a kezdetektől így van. A DK addig nem fog megállni, míg a ballib térfél egyedüli játékosa nem lesz. Most ehhez a módszer: a ballib civilek összegyűjtése a párt alatt.

Az MSZP kezdetben megpróbált balra elmenni, elhatárolódva finoman a DK-tól, de gyorsan a fejükre koppintottak, így most ismét jobbra halad.

A ballib törpepártok (Együtt, PM, stb.) folytatják eddigi demagógiájukat: balos szövegekkel mozgósítani a liberalizmus mellett. Észlelték, semmi esélyük önálló erővé válni, de a két nagy ballib párt sem kér belőlük. Egyetlen esélyük: az LMP-hez igazodni, ami sajnos - mivel Schiffer már nem az LMP elnöke - esélyes is. Így nem kizárt, hogy megvalósítják ismét a Bajnai-projektet. Éles helyzetben viszont szinte kizárt bejutásuk a parlamentbe.

A nem-ballib ellenzék - a Jobbik és az LMP - helyzete sem jó. A Jobbik gyakorlatilag téma nélkül maradt, összes népszerű témáját elvitte a Fidesz, egyedül a korrupcióellenesség maradt meg nekik, dehát ez a ballibeknél se működött, s náluk se fog. A korrupció témája Magyarországon nem mozgósít senkit. A Schiffer néküli LMP pedig láthatóan irányt vesztett: nem tudja mit kellene kezdeni.

2018: Fidesz - 60 %, az egymással ismét összefogdosó DK-MSZP - 25 %, Jobbik - 15 %.

8 comments:

  1. A népszavazás előzetes elemzésekor még döntetlenre hoztad ki. Persze nem az lett az eredmény amire számítottál, ezért önmagadat megcáfolva mára ez odáig eszkalálódott, hogy mégis inkább hatalmas vereség az ellenzéknek. Holnap már a liberalizmus világszintű bukásáról fogsz cikkezni a magyar népszavazás miatt?

    ReplyDelete
  2. Az is. döntetlen, de a balllibek lassan veszteséget kreálnak belőle maguknak.

    Én éppen meglett érvényességre számítottam. Nem gondoltam, hogy a Jobbik direkt nem fog mozgósítani.

    ReplyDelete
  3. Ahhoz az iszonyatos propaganda képest, amit a FIDESZ a lopott pénzből rittyentett hónapokon keresztül, ahhoz képest ez szánalmas eredménytelenség.

    És ez különösen az ellenzék töketlenkedése miatt még nyilvánvalóbb.

    ReplyDelete
  4. Egyetértek. Annyit még hozzátennék, hogy egy pártpolitikától független egyértelműen nyerő ügyből sikerült a fidesznek ezt a sikertelenséget kihozni. Ilyen az, amikor a propaganda visszaüt.

    ReplyDelete
  5. A Jobbik magatartására nem számított Orbán, ez az egész.

    ReplyDelete
  6. A kommented nincs összhangban a cikkeddel, kapásból az első mondatban vereségről írsz.

    ReplyDelete
  7. Ezt a sületlenséget te tényleg elhiszed, vagy csak kínodban dobtad be, mert nem tudod már hogy védeni a védhetetlent? Szánalmas egy elmélet, a Jobbik szavazókat sikerült a legjobban mozgósítaniuk.

    ReplyDelete