Monday, October 31, 2016

Tőke

Itt két rossz között kell választani: a hazai és az idegen tőke között. Mindkettő bűzlik, mindkettő lop-rabol, mindkettő aljas, de a hazainak mégiscsak van több pozitív hozadéka. Ennyi az egész.

Fene érti a ballibeket, miért akarják mindenáron az idegen tőke uralmát?!

A harcnak okosnak kell lennie. A legfontosabb eleme ennek a nyugati oligarchia megosztása: egy résszel kiegyezni, hogy ne lehessen ellen egységfront.


Sok dolog ebben az egyezségben nekem sem tetszik, de alapvetően egy gyenge hadvezér - sőt időnként egy erős is - rákényszerül erre.

Még Putyin se képes totális támadásra a nyugat ellen, pedig ott százszoros erőforrás van a hatalom mögött a magyarhoz képest.

A elmúlt negyed század magyar kormányai mind a tőkés érdekeket szolgálták, Orbán is ezt teszi. Az eltérés csak az, hogy a jelenlegi kormányzat igyekszik lavírozni, a helyzetet javítani. Pl. Paks engedélyezése a nyugati oligarchia által hatalmas magyar győzelem.



A jelenlegi magyar politikai helyzet olyan, mint egy háború. A nácik (a brüsszeliták) támadni akarnak a Szovjetúnió (Magyarország) ellen. Az ukrán nacionalisták (a ballibek) ennek tapsolnak, míg Sztálin (Orbán) pedig paktumra lép a nácikkal. Kit válasszon az átlag orosz (magyar): az ellenségnek tapsolókat vagy az ellenséggel paktumra lépőket?




A bejövő tőke szükséges, de nem kell neki adni az egész országot. Ez mérték kérdése, mint az alkohol: kis mennyiségben segít, nagyban romba dönt.


Emellett csak részleges megoldások vannak, jellemzően jogon kívüli eszközökkel. Lásd Oroszországot, ahol úgy csökkentették a kiáramló pénzeket, hogy 10 éve egyszerűen megmondták az orosz nagytőkének: ha nem az országban fekteti be a hasznot, el lesz véve tőle a vagyon, s pont. Aki megpróbált ellenállni, bízva a nyugat segítségében, attól el is vették - minden orosz nagytőkés ellen lehet találni okot erre, csak keresni kell. Aki pedig elfogadta az új szabályokat, az ma is milliárdos. Mondanom se kell: 95 % elfogadta az új rendet.



Vegyük észre: a jelenlegi kormányzat egyetlen lehetséges alternatívája most egy ballib kormány. Az pedig mit fog tenni? Még jobban kiszolgáltatná az országot a nyugati oligarchiának, a brüsszelita fenevadaknak, az iszlamista vadembereknek. Míg a jelenlegi igyekszik valamit elérni, amiből a nép is hasznot lát. A magyar gazdaság növekszik, de hiába, ennek haszna kimegy az országból, fenntartva a nyugati életszínvonalat.





Íme a rövidtávú program, ami lehetséges a jelenlegi időszakban:

  1. A tőke szarvának megszorongatása.

  2. Az antibrüsszelita harc fokozása.

  3. A liberalizmus szarvának letörése.

  4. Kisemberpártibb hangsúly.

  5. Az EU-n belüli nép szolidaritás támogatása.



2 comments:

  1. "A legfontosabb eleme ennek a nyugati oligarchia megosztása"

    Nagy vicc. Ahogy Orbán megosztja a nyugati oligarchiát. (Vizuális típus vagyok :o)

    "Kisemberpártibb hangsúly."

    Az kéne bizony. Mert a jelenlegi kormány éppen a saját segghülye garnitűráját stafírozza ki a kisemberektől elszedett pénzből. Rezsicsökkentéstől az egykulcsos adóig a legkülönfélébb módszerekkel.

    ReplyDelete
  2. "A nácik (a brüsszeliták) támadni akarnak a Szovjetúnió (Magyarország) ellen. Az ukrán nacionalisták (a ballibek) ennek tapsolnak, míg Sztálin (Orbán) pedig paktumra lép a nácikkal. Kit válasszon az átlag orosz (magyar): az ellenségnek tapsolókat vagy az ellenséggel paktumra lépőket?"

    Nem érte magát valami trauma mostanság?

    Mikor ilyeneket ír, az embernek az a határozott érzése, teljesen bezizzent.

    ReplyDelete