Tuesday, October 4, 2016

A kádárista elit gondolatai

Sok ideje meg akarom írni, de személyi jogi okokból folyton halasztgattam. Most már elmúltak ezek az okok, sajnos. Az összes ilyen véleményt ugyanis apám hivatali kapcsolatain keresztül tudtam meg, s amíg apám élt, nem akartam neki kellemetlenséget okozni.

Az MSZP liberálissá alakulása a 90-es évek első felében nem egy hirtelen jött valami volt. Ezt alaposan előkészítette maga az elit, a későkádári elit.

Kamaszként - a 80-as évek első felében - hosszú éveken keresztül lehetőségem volt hallani ennek az elitnek az őszinte véleményét: azaz nem azt a véleményt, amit hangoztatni volt kénytelen mindenki a Kádár-diktatúra írott és íratlan szabályai miatt, hanem azt, amit ezek az emberek ténylegesen gondoltak.

Természetesen ez a későkádári elit nem volt egységes. Nagy vonalakban 3 részre volt oszható:

  • technokraták - ez volt ezen elit 80-85 %-a,

  • óhitűek - a hagyományos kommunisták, akik valóban hittek a marxista eszmében, kb. 10-15 % volt ilyen,

  • reformerek - akik valamiféle változást akartak, a hivatalos eszme keretein belül, ez kb. 5 % volt.


Én természetesen most csak a többségről beszélnék, a technokratákról, mert ez cikkem lényege. Sem az óhitűek, sem a reformerek nem játszottak semmilyen szerepet ugyanis a rendszerváltozás utáni kor politikájában.

Lássuk most hát ezen későkádári elit valódi véleményét a közéletről!

Külpolitika. A szovjet függőség egy megváltoztathatatlan kötöttség, nem lehet tenni ellene semmit. Mindkét szélsőség súlyos hiba: azaz a szovjet politikai szolgai követése is az, meg az ellenállási próbálkozás is az. A lengyelek lázadása felelőtlenség, nem szabad őket támogatni. Az alapelvekben követni kell a szovjet utasításokat, így a Szovjetúnió szabad kezet ad nekünk a másodlagos kérdésekben. Lásd: támogatjuk a szovjet külpolitikát mindenben (pl. Afganisztán), közben meg Moszkva megengedi nekünk, hogy belépjünk a Nemzetközi Valutaalapba.

Jellemző mondat: "Addig ugrálnak ezek a lumpen lengyelek, míg a ruszkik bevonulnak".


Belpolitika. Kádárnak nincs alternatívája. Ha le lenne cserélve, helyette mindenképpen egy óhitű kommunista jönne, aki lassítaná az ország közeledését a nyugathoz. Azaz minden eszközzel ki kell állni Kádár mellett.

Jellemző mondat: "Bárcsak élne Kádár 120 éves koráig!".


Ideológia. A marxizmus egy vicc, régen megbukott. Lassan az egész szociális tábor titokban igyekszik lecserélni, még a szovjet vezetés is erre mozog. Az ideális a liberális, polgári demokrácia lenne, de erre nincs esély a nemzetközi feltételek és az ország geopolitikai helyzete miatt.

Jellemző mondat: "Hála Istennek, ma már a balosok nem dirigálnak nálunk".


Gazdaság. Az állami tulajdon önmagában rossz, szükséges a magántulajdon erőteljes növelése. Mind a belföldi kisvállalkozók rétegének növelésével, mind - és ez a fontosabb - nyugati részvétellel létrehozott vegyesvállalatokkal. Margaret Thatcher és Ronald Reagan gazdaságpolitikája az, ami ideális lenne nekünk is, de sajnos mindez nem valósítható meg teljesen ideológiai okokból. A magyar ember lista és nem is akar dolgozni, ezért munkanélküliség pozitív dolog, hazánk legnagyobb hibája a széleskörű szociális rendszer, ezt le kell építeni, piaci alapra kell helyezni.

Jellemző mondat: "Hallottam, hogy államosítottak egy nyugatnémet céget, na most majd csődbe is mennek".


8236943693_ae9687ed42_o


Kultúra. Az ország érdeke az óhitű kommunista rezsimek eltávolítása, ezért érdemes akár a magyar kisebbségek ügyét is felhasználni annak érdekében, hogy gyengüljön a csehszlovák és román vezetés. Kádár túlságosan fél a magyar nacionalizmustól, pedig ezt fel lehetne használni pozitívan is, korlátok közt tartja.

Jellemző mondat: "Ezek a ruszkik mikor fogják már leváltani Ceaușescut? A hülye nyugatiak is támogatják őt, nevetséges!".


Látható a fentiekből, a technokrata későkádári elit nem mindenben azonos a később ballibnek nevezett iránnyal, de hozzá áll a legközelebb. Remélem mindenkinek érdekes volt ez a 30-35 évvel ezelőtti véleménykép.

Mi a személyes érintettségem, hiszen illene erről is beszámolni? 18 éves 1985-ben lettem, azaz a fentiek 12-18 éves korom között hangzottak el. Ebben az időszakban többnyire erősen nyugatpárti liberális voltam, a technokratákat gyáváknak tartottam, azaz nem tartottam őket eléggé nyugatpártiaknak. 16-17 évesne pedig rövid ideig marxista voltam, George Orwell hatott rám, ekkor a Tőke című művet is képes voltam végigolvasni. Ebben az időszakomban viszont túl nyugatoknak tekintettem a technokratákat.

7 comments:

  1. Kedves MaxVal!

    Akikről beszél, azok nem volt egy egységes, homogén csoport. Sem tehetségben, sem észben sem szándékban.

    Sok hülye, és sok karrierista divatból követte. Ez volt a trendi hozzáállás mai szóval.

    A 80-as évek elején voltak harmincasok, negyvenesek. Mára tehát 65-75 évesek vagy még idősebbek.

    A "nagy generáció".

    Elmondható, hogy csúfosan megbuktak ezzel a trágyával, amit ránk hagytak.

    ReplyDelete
  2. Akkor ez nem karrierizmus volt, hiszen nem ez volt a hivatalos eszme. Alapvetően komolyan gondolták, számtalan embertől hallottam, s sokkal kevesebbtől hallottam mást. Az volt a szokásom, hogy az összes vendégségbe jött hivatalos embert meghallgattam, s sokan jöttek, mert apám egyik feladata éppen az volt, hogy segítse a megérkező magyar hivatalos embereket, márment a külkereskedelem és a gazdaság szektorban persze csak. Így aztán havonta sokszor jöttek ilyen emberek vacsorára, én meg beültem mindig közéjük hallgatni mit beszélnek. Az esetek 95 %-ában érdekes volt, ha meg nem, hát elmentem a szobámba... :-)

    ReplyDelete
  3. Az én apám 1980-ban volt 40 éves. S a vendégek többsége idősebb volt nála, hiszen ezek már magasabb pozícióban klévp emberek voltak. Ritka volt az apámnál fiatalabb. Visszaemlékezve: 50 év lehetett az átlagkor.

    ReplyDelete
  4. Dehogynem volt karrierizmus. Ilyen cinikus duma nélkül nem lehetett bekerülni ebbe a brancsba. És akkor már jórészt ők osztották a pozíciókat.

    Nekem is voltak vitám velük néha. Mindig jól ki is akadtak a dumámtól.

    Ők rendszerint végül azzal próbáltak letorkolni, hogy miféle veresek "beszélték tele a fejed?" (Ha már idézeteknél tartunk.)

    Én meg az előbbieket vágtam erre a fejükhöz, amitől rendszerint végképp kiakadtak.

    Márpedig ha még egy élettapasztalat híján lévő kamasz dumájától is kiakadtak, akkor nem lehettek se túl okosak, se túl tehetségesek.

    Szimpla karrieristák voltak, és a cinikus dumát csak a karrierépítés eszközeként használták.

    Mint Ön például a kereszt medált a nyakláncán :o)

    ReplyDelete
  5. Én a generáció alső határát próbáltam behatárolni, akik még labdába tudtak rúgni.

    ReplyDelete
  6. T. MaxVal! Helytálló és tényszerű a vissza emlékezésed. Valóban voltak abszolút normális emberek akik őszintén elhitték, hogy a marxizmus az egy alaposan kidolgozott tudományos elmélet, ami csak akkor működik jól, ha betartják,és betartatják a pl. néptömegekkel, a termelő eszközök birtoklásának a tilalmát. És mégsem bizonyult működő képes elgondolásnak, holott a párt engedélye , vagy jóváhagyása, semmit sem lehetett kezdeményezni. Tehát ha valamilyen karriert szerettél volna elérni, ezt csak a párt engedélyével hozzá járulásával volt elképzelhető. Viszont sem a technokrata, sem a hithűeknek sem a reformereknek, fogalmuk sem lehetett arról, hogy az irigyelt, gyűlölt, örök rivális kapitalista nyugat teoretikusait is éppen olyan kétségek gyötrik és megosztottak, mint a komcsik. Tehát amikor elérkezett a rendszer váltás, az úgy zajlott le magyar-országon, és zajlik a mai napig is, hogy nem vagyunk tisztába, ha hasznunkra fordítható és kiaknázható gyenge pontokkal.

    ReplyDelete
  7. Ja!Hát ez ,úgy ,ahogy van,nagy baromság!
    Gondoljunk csak bele!Hogyan is volt az új gazdasági mechanizmussal!?Gáncsolták a belső ellenállás csapatai,gáncsolták a párt ortodox kommunistái,gátolta a Nyugat,nem tetszett a SzU-nak sem,mert hát ki akarunk lépni a szoc táborból,stb!
    Be is bukott szépen,pedig erősen kapitalista alapokra épült úgy,hogy teljesítmény alapú bérezész tett volna lehetővé!Ez meg a dolgozóknak nem tetszett!Jahh!
    Mindenki arra húzta a gyeplőt,amerre ő szerette volna a szekeret irányítani,de a konkrét tervezet felé szinte senki!
    Azt senki nem vette.és nem veszi figyelembe senki sem,hogy a szocializmusban a termelés alapjai azonosak a kapitalizmus termelés alapjaival,csupán a keletkezett értéktöbblet kisajátításában van a különbség!Ha ma ezt figyelembe vennék a józanabbak,akkor ilyen sületlen postok nem születnének!
    És akkor lehetne koncentrálni a valódi problémákra,a megoldatlan kérdésekre,merőben más szemszögből,mint eddig az elmúlt 26 alatt,amelynek összességében annyiban kimerült a ténykedése,hogy a hatalom,és a közeli bagázs lopni tudjon,és ennek kendőzésére szidja vastagon a szocializmust,Kádárt,pedig a mai állapotokért a rendzszerváltó elit,a sok tolvaj a felelős,amelyet a külföld,az USA, a NSZK,és a mai EU elődje segítettek hatalomra ,csupán azért,hogy Mo.-t,és a szocialista tábort piacukká,lerabolható területté tegyék a szolgai vezetőség segedelmével!Ez ilyen egyszerű,csak ki kell húzni a homokból,azaz a hatalom seggéből a fejeket,és kitörölni a szemeket!

    ReplyDelete