Friday, May 27, 2016

10 éve volt Gyurcsány hazugságbeszéde

Gyurcsány egyébként talán az egyetlen ma élő ballib politikus, aki valóban profi.

De 2006-ban mégis hatalmas öngólt rúgott saját magának.

Az alapgondolata természetesen helyes volt, de elfelejtette, hogy a kommunizmus és a demokrácia körülményei egészen mások, ugyanazok a módszerek nem működnek. A kommunizmusban bevált módszer volt ugyanis a hivatalos kiszivárogtatás. Csak hát ott a legrosszabb reakció sem lehetett több, mint intenzív morgás. A demokráciában viszont a szabad véleménynyilvánítás mellett súlyos következmények is lettek.

Tehát Gyurcsány tartott egy színpadias, direkt túlzó beszédet, majd azt kiszivárogtatta. A cél az volt, hogy megszerezze a teljhatalmat az MSZP-ben, s a pártból egy teljes mértékben jobboldali, liberális szervezetet alakítson, ugyanis még mindig voltak az MSZP-ban hangok, akik ezt ellenezték.

Az eredmény ismert: Gyurcsány csúnyán megbukott, s Orbánnak kétharmadja lett.

 

9 comments:

  1. Itt egy apró hiba van: nem Gyurcsány szivárogtatott.

    Ebből a bunkó szövegből FIDESZ és a nyilasok nélkül is baj lett volna.

    Ezt csak egy hülye nem látott volna előre.

    Gyurcsány milliárdos: rengeteg lopott pénze van akár egyénre szabott kommunikációs képzésre is. Ebből nem következik, hogy ő a legokosabb.

    ReplyDelete
  2. Gyurcsány már egyáltalán nem okos!Talán nem is volt!A 2006-os villongások után mg támogattam egy darabig,de aztán fokozatosan leépítette saját magát!
    A szélsőjobb és a fidesz hazugsággal vádolja,holott ez csak szlogen,hiszen a fidesz és a szélsőjobb(egyek ám már!!) ugyanúgy (sőt!)hazudik csal,lop,mint ahogy GyF-re mondják,tehát nincs új a nap alatt!
    Gyurcsánynak pedig az a veszejtője,hogy nem látja a fától az erdőt!
    Ő éppen úgy tévútra vitte az országot,meg saját magát is,mint a fidesz,aminek az az oka,hogy a megoldást ő is a Nyugattal karöltve,valami ölelkezős módon képzeli el,munka nélkül,termelési kapacitás nélkül!Az nagyon mellbevágott,amikor a bal-rad megírta,hogy a feleségének Indonéziában vannak bányászati érdekeltségei!Ez volt február 12.-én,amikor is GyF oda látogatott,és mit tesz Isten,15.-én pedeig Orbán Viktor is idelátogatott,szintén bányászati együttműködés kérdésében!
    Na,ez kib..ta nálam a biztosítékot!Már csak azért is,mert egy milliárdos,aki miniszterelnök akar

    ReplyDelete
  3. folyt...lenni,az messze-messze a hazájától létesít munkahelyeket,miközben otthon 500 ezren hagyjták el az országot,mertnin munka!!
    Még mindig kapitalista alapon akarja az országot megváltoztatni,miközben a kapitalizmus már az egész Földön befuccsolt!
    Ráadásul még első kormányzása hagyatékából ott van két törvény,amelyet az ő parlamentje fogadott el:az egyik a kommunista bűnök tagadásának büntethetősége,melyet a jobbik terjesztett elő,és a balos többségű parlament elfogadta!Ennek a törvénynek aztán Biszku basztatása lett a vége,mikozben a fasizmus bűnei tagadásának büntethetősége miatt hagyták futni Csatári bácsit,akit a Fradi pályán aztán tarnszparenssel éltettek!
    M
    Másik nagy bűne a munkáltatókkal szemben indított munkásperek ingyenességének eltörlése,mellyel lehetetlenné tette,hogy a nagyvállaltokkal szemben a munkás érvényesítse jogait!
    Mára ez az antii-személyiség kiteljesedett,nem több,mint egy sodródó ,az EU-USA szekerét toló ..na,hadd ne mondjam!!

    ReplyDelete
  4. A nemzetközi nagytőke (és egyébként a hazaié is) érdeke volt, hogy a szocialista párt elvadítsa magától a munkavállalókat. Lehetőleg úgy, hogy a választói utána maradjanak is otthon.

    Ezt sujkolta a nyugati nagytőke kezében lévő un. baloldali sajtó.

    De nincs más lehetőség: meg kel nekik mondani, mármint az MSZP-nek, hogy forduljon vissza, és legyen a munkavállalók érdekeit képviselő párt.

    Az az MSZP-s politikus meg, aki továbbra is liberális néppártot akar, az pedig menjen a jó kurva anyjába.

    ReplyDelete
  5. Gyurcsány is.

    ReplyDelete
  6. Képtelenség ez. Az MSZP - bár érezhetően kevésbé emberellenes, mint a DK - olyan lejtőn van, ahonnan nem lehet visszafordulni. Ma is a liberális egység a fő szempontjuk.

    ReplyDelete
  7. Nem feltétlenül. Innen is vissza lehetne fordulni.

    Azt, hogy a választók "modern szociáldemokráciát" azaz liberális pártot akarnak, azt a nemzetközi nagytőke kezén lévő un. baloldali médiák erőltették rá az MSZP-re, mondván ezt akarják a választók. (Népszabadság, ATV, stb. Még tán a Népszava is.)

    Emiatt szorultak a háttérbe a balosok a párton belül, és vették át a hatalmat a liberálisok.

    De ha a választók konkrétan kimondják, hogy vigyék a jó kurva anyjukba a liberális néppártjukat, akkor kénytelenek lennének visszakozni.

    De a szavazók nem mondják ezt, hanem duzzognak és otthon maradnak.

    ReplyDelete
  8. Az MSZP már 1991-1992 elindult a liberálissá züllés útján. Igen, ma is vannak MSZP-sek, akik ezt ellenzik, pl. Szanyi, de hatásuk nulla, S még a Szanyi félék is visszakoznak majd az első ballib vezényszóra.

    ReplyDelete
  9. Én speciel nem Szanyira gondoltam, mert ő szerintem egy hülye. Konkrét neveket nem is tudnék mondani, mert mind eltűnnek a baloldali platformban. És csak remélem, hogy ez a baloldali platform nem porhintés vagy a nagytőke másik bábszínháza, de minden lehet.

    De a nagytőke hatalma sem korlátlan. Tehát szerintem lenne lehetőség arra, hogy a munkavállalók érdekében tenni akarókat ne tudják kiszorítani média meg egyéb sunyi eszközökkel.

    ReplyDelete