Saturday, March 26, 2016

Reconquista

Mohamed álpróféta utasításait követve, az iszlám ismét robbantott és megölt egy rakás embert.

Aztán ismét megismétlődött ugyanaz, mint ami eddig mindig hasonló alkalommal: az Európát vezető liberális debiltengely és annak vezetői elszavalták hányingert keltő szózataikat a béke vallásáról és arról, hogy nem kell semmin sem változtatni. Satana Mertkell, a debilek hitlere ismét derekasan szerepet vállalt az emberellenesség terjesztésében.

Satana Mertkell legjobb argentín barátja pedig, az eretnek Francisco Buziglio, Róma ellenpápája igyekszik segíteni a debilitás terjesztésében: Krisztust meggyalázva a katolikus Nagypénteken iszlamisták lábát mossa és csókolgatja. Valószínűleg ez - az iszlámláb-fetisizmus - egy újfajta szexuális orientáció, de felkérnénk Francisco Conchita Buziglio Borgia Wurst urat, ha lehet, a négy fal között, otthon éljen e szokásának, ne közterületen.

Eközben Hágában abszurd ítéletet kap a szerb hős, Radovan Karadžić, aki az elsők között vette fel a harcot az iszlamizmus ellen, még a 90-es évek elején, s így megakadályozta sikeresen iszlám kalifátus kialakítását Boszniában. Ha nem lett volna az ő által vezetett fegyveres harc, ma Bosznia lenne Koszovó helyett az iszlám európai központja.  A háttérhatalom ezt nem tűrhette, így - ahogy ez a másik szerb hőssel, Slobodan Miloševićcsel is történt - biztos halállal végződő börtön lett a válasz.

Ilyen ez a debil Európa: aki igyekszik megvédeni őt az iszlamizmus ellen, annak börtön jár, míg a terroristáknak meg lábmosás és közös szelfi a jutalom.

A normalitás és a humanizmus nevében nemet kell mondani a debiltengelynek. Célünk: a kontinens visszahódítása!

islamromanpope

az eretnek imát mond Mohamed álprófétáért


Sokáig magam is védtem az iszlámot. Nem mert szimpatikus volt - sosem volt az -, hanem mert úgy éreztem, az ateizmus és az iszlám harcában köteles vagyok az iszlám oldalán állni. Arra építettem: ha nem állunk ki az iszlámellenes ateista intézkedések (pl. bevatkozás az öltözködésbe) ellen, előbb-utóbb az ateista hatalom a keresztény szokásokba is bele fog avatkozni. Most azonban ezt a szolidaritást felmondjuk!

Célunk: az iszlám TELJES kiszorítása a kontinensről, az összes muszlim vallású deportálása. Kivétel nélkül. Mindegy ki hol született, teljes pogrom lesz. A spanyol állam által a XV. sz. végén és a XVI. sz. elején alkalmazott megoldás a példánk.

isl14

igen, ő is menni fog


A vallásszabadságot is felmondjuk. Kimondjuk: az iszlámot nem illeti ez meg a kontinensen.

Reális célok ezek? Most, ebben a pillanatban semmiképpen sem azok. Tudjuk: ehhez hosszú évek kellenek. De ha ki se tűzzük a célokat, akkor semmiképpen se tudjuk elérni őket.

19 comments:

  1. Ezt a szép beszédet még A Führer is megirigyelhette volna.

    De a végéről lefelejtette a Heil Hitler!-t.

    ReplyDelete
  2. És a keresztényeket nem akarja deportáltatni Európából?

    Az Ön spekulációi szerint Jézus Krisztusnak több áldozata volt min Mohamed prófétának.

    ReplyDelete
  3. Te mint Hitler lelkes híve szerencsére odaetetted a Heil Hitlert...

    ReplyDelete
  4. Jézus áldozata ki?

    ReplyDelete
  5. Hát hogy Európában maradjunk, és ne menjünk távolabb térben és időben, akkor például Észak-Írországban több áldozata volt eddig a katolikus-protestáns szembenállásnak, mint az Iszlám Államnak.

    Több ezer.

    És akkor ezt ugye Jézusnak tudjuk be.

    ReplyDelete
  6. Az eleve nem vallási, hanem politikai ellentét, csak tévesen elterjedt, mintja vallási lenne, Az ellentét lényege: írek contra betelepült britek.

    ReplyDelete
  7. Hát ez az.

    Ha keresztényekről van szó, maga rögvest nem téveszti össze a vallást és a politikát.

    Ezt akartam kihozni belőle.

    A maga csőlátását, ha nem keresztényekről van szó.

    ReplyDelete
  8. Ezek a tények, nincs csőlátás. Az ír konfliktus alapja: ki akar függetlenséget és ki brit uralmat. Az előbbi hívei elsősorban írek, akiknek 95 %-a katolikus, az utóbbiaké meg elsősorban betelepült angolok és skótok, akik 90 %-a protestáns. De ez nem vallási konfliktus.

    ReplyDelete
  9. Igen. Épp annyira mint az iszlám és a kereszténység vonatkozásában.

    Jézusnak pont annyi köze van az IRÁ-hoz, vagy az UFF-hez, UDA-hoz, mint Mohamed prófétának az Isztám Államhoz vagy az Al-Kaidához.

    Meg az Ön fent vázolt neonáci alapvetéséhez.

    ReplyDelete
  10. Nem igaz. Az IRA egy politikai szervezet, az IÁ meg politikai-vallási.

    ReplyDelete
  11. Nem független.

    De ha akarja, keressen a sajtóban anglikán IRA tagot, vagy katolikus UDA vagy UFF tagot.

    Ha igaza van, kell találnia, mert nagy szenzáció lett volna. Tele lett volna vele a sajtó.

    ReplyDelete
  12. Ez kb. ugyanaz, mint hogy zsidó érdek van a Tanácsköztársaság mögött,

    ReplyDelete
  13. Felőlem áttérhet a direkt nácipropagandára is.

    De ott az előző kommentemben a feladat.

    Hajrá!

    ReplyDelete
  14. Aki nem liberális, az náci - ez erősen lejárt lemez... ma már senki sem veszi ezt komolyan.

    ReplyDelete
  15. Egyrészt én sosem voltam liberális.

    Másrészt meg aki nem náciérzelmű, az őrizkedik a nácipropagandából vett fordulatokra, nácik megfogalmazásaira támaszkodni.

    Mint például a kettővel ezelőtti kommentje, vagy amikor fajokról beszél, meg az összes többi, amit Öntől láthatunk.

    ReplyDelete
  16. Én is csodálkozom, hogy antilberális létedre liberális hazugságokat ismételgetsz...

    ReplyDelete
  17. Nem vagyok hajlandó öncenzúrára, csak azért, hogy megfeleljek egy kitalált liberális hazugságkódexnek. Ha náci lennék, bevallanám. Nem vagyok az, mert nem értek egyet a náci eszme fontosabb alapelveivel. Aki elhiszi, annak taps, aki viszont nem, azt nem fogom győzködni kitalált liberális szómágiák betartásával. Egyébként meg a liberálisok is használják a "faj" szót "rassz" értelemben, amikor pl. fajgyűlöletről beszélnek - nekik szabad, másnak nem?

    ReplyDelete
  18. Ön szerint van aki ezt a gondolatmenetet beszopja?

    Szerintem nincs.

    Vagy talán a kuruc.info közönségéből viszonossági alapon.

    Jó hogy a holokamu kifejezés használatát nem hozza párhuzamba a fajgyűlölet kifejezés használatával.

    Mellesleg UFO elrablások áldozatairól beszélnek azok is, akik szerint hazugság, hogy földönkívüli idegenek embereket rabolnának el.

    Illene észrevenni.

    És még maga beszél hazugságról.

    Muhahaha :o)

    ReplyDelete
  19. Engem nem érdekel a liberálisok véleményterrorja, így nem is akarok megfelelni értelmetlen szabályoknak.

    ReplyDelete