Ezt a külföldi szavazási adatok sem igazolják, de van itt más is.
Ugyanez a folyamat Bulgáriában már teljesen lezajlott, mivel a kitántorás 20 évvel korábban kezdődött, még 1989-ben, s olyan hatalmas méreteket öltött (a lakosság 2 millióval csökkent 25 év alatt), amit Magyarországon sosem fog elérni.
A ballib logika szerint aki elmegy az országból, az eleve Orbán ellenzéke. Ez persze alapból nem igaz, lásd a szavazási adatokat. De nézzük tovább az érveket: aki elmegy és visszatér, az rendszerellenesként tér haza, s lassan nyugati viszonyokat teremt otthon. Azaz a fiatalok lassan ki fogják követelni, hogy nyugati típusú ballib kormányzat legyen az országban.
Lássuk mi volt Bulgáriában.
Az első hullám: a kommunisták és azok utódai a hibásak, hogy nem akarnak nyugatot építeni Bulgáriában, nem hajlandók 100 %-osan szót fogadni a nyugatnak!
Eredmény: buknak a posztkommunisták, s a jobboldal kerül hatalomra.
A második hullám: az antikommunisták a hibásak, mert nem védik meg az ország érdekeit, s mindenben szót fogadnak a nyugatnak!
Eredmény: bukik a jobboldal, s a posztkommunisták kerülnek hatalomra.
A harmadik hullám: minden párt rossz, építsünk közvetlen demokráciát, civilek irányítsanak, jöjjenek haza külföldi bolgárok, ők irányítsanak!
Eredmény: új, friss párt kerül hatalomra, melyben jelentős szerepet játszanak külföldről hazajött bolgárok.
A negyedik hullám: egyetlen bolgár kormány sem hibás, a nyugat általi kizsákmányolás a fő ok, az ok geopolitikai.
Eredmény: általános passzivítás, s kezdenek terjedni a geopolitikai okokat elemző emberek.
Magyarországon a helyzet csak annyiban más, hogy Magyarországon a "baloldal" a nyugatpárti, s a "jobboldal" a nyugatellenes. Emellett magyar sajátosság, hogy maga a "jobboldal" vált a nyugati kizsákmányolást hibáztató erővé.
Kedves MxVal!
ReplyDeleteMegint téves premisszákból jól levezetett téves következtetések.
Magyarországon ez a fajta jobbikos nyugatellenesség a nyilas hagyományokból eredezik. Ezt vette át a FIDESZ is fékezett habzású változatban.
De se a régi nyilasok, se az újak nem valódi tőkeellenesek, sőt azok bábjai voltak mindigis. A FIDESZ és Orbán is.
Csak színleg veszik át a balosnak hitt retorikát.
A baloldal nyugatbarátsága pedig szintén nem újkeletű.
A kommunisták nyugatellenessége volt a nóvum. A szociáldemokrácia elsősorban a német szociáldemokráciát tekintette mintának, és polgári demokráciát próbáltak első lépésben kiharcolni a félfeudális Magyarországon.
A lényeg: ismét hetet-havat összehordott némi fűalatti orbándicsérgetés kedvéért.
fent van a saul fia
ReplyDeleteHol?
ReplyDelete